Joan Pedrero, Dakar 2018 Interjú - Sherco Magyarország

Miksi Péter

+36 70 319 8052

info@sherco.hu

Joan Pedrero, Dakar 2018 Interjú

2018.03.01.

Dakar 2018 - Sherco TVS Factory Rally Team

Joan Pedrero a Sherco TVS Factory Rally Team három versenyzője közül egyedüliként fejezte be a 2018-as Dakar Rallyt. A tavalyi 13. helyezése után, idén a 11. helyen érkezett célba az elmúlt évek egyik legkeményebb megpróbáltatásán.

1. A 2018-as Dakar meglehetősen komoly kihívást jelentett az előző években tapasztaltakhoz képest. Sok versenyző nem tudta teljesíteni a versenyt. Ez volt a legkeményebb Dakar az eddigi karriered során?

A Dakar mindig is óriási élmény volt számomra, ez ebben az évben is így volt. Amúgy igen, a perui és a bolíviai terep rendkívül nehéz volt a korábbiakhoz képest. Minden tapasztalatomat be kellett vetnem a jó teljesítményhez, valamint okosan is kellett versenyeznem, hogy a be is tudjam fejezni ezt a kihívást. Szívből küzdöttem, de néhány szakaszon balszerencsém volt és ez befolyásolta az összetett helyezésemet. Mindazonáltal keményen nyomtam az utolsó szakaszokon is. Végül sikerült kicsit felkapaszkodnom a ranglistán és a 11. helyen végeztem.

2. Mik voltak a legnagyobb kihívások a 2018-as Dakaron?

Átnavigálni a perui saras szakaszokon és dűnéken és Bolíviában a nagy tengerszint feletti magasságban menni óriási kihívás jelentett számomra és minden versenyzőtársamra egyaránt. A csapatom biztosította, hogy a motor minden szakasz kezdetén a legjobb formában legyen, ez nagyban segített, hogy komolyabb technikai problémák nélkül mehettem a legnehezebb szakaszokon is. Továbbá a Dakar előtt keményen edzettem, hogy a 10 napos rally végéig fitt maradjak. A Dakaron készen kell állni mindenféle kihívásra, erre szellemileg felkészült voltam.

Dakar 2018 - Sherco TVS Factory Rally Team

Dakar 2018 - Sherco TVS Factory Rally Team

Dakar 2018 - Sherco TVS Factory Rally Team

3. A csapattársaid, Adrien Metge és Aravind KP kiestek. Volt rajtad nyomás, hogy egyedül kell hoznod eredményt a csapatnak?

A csapattársaim kiesése meglehetősen szerencsétlen volt, és természetesen az egész csapatot érinti ez, mivel előtte egy teljes évet készülnünk a Dakarra. Nagy hatással volt rám KP, aki megvillogtatta képességeit a perui szakaszokon. Metge pedig egy igen tapasztalt versenyző, remekül indult, de szerencsétlenül korán kiesett a versenyből. Csapattársaim kiesése miatt próbáltam még többet beleadni, viszont nem helyeztem nyomást magamra. Tapasztalt versenyzőként felkészültem a Dakar eseményeire. Örülök, hogy végül sikerült célba érnem a Sherco TVS Factory Rally Team színeiben.

Vissza