Dakar 2023: Santolino összetettben a 9. helyen végzett!

Szerző: | 2023 jan. 16. | Hírek

14. SZAKASZ: Al-Hofuf – Dammam

A 2023-as Dakar 14., egyben utolsó szakaszának programjában egy 417 km-es pálya szerepelt ami Al-Hofuftól egészen Dammamig vezette a mezőnyt. A szaúdi sivatagban megtett több mint 8000 km után a Sherco Factory versenyzője, Lorenzo Santolino összetettben a 9. helyen végzett!
A spanyol 2 hétig intelligens versenyzést mutatott be. Nagyon keveset hibázott, megkímélte a SHERCO 450SEF Rally motorját, és minimalizálta a kockázatvállalást mégis időnként nagyon közel került a versenyt vezetőkhöz is. A top 10 kapujában gyakran következetes volt és követte a csapat stratégiáját, már tegnap is a 9. helyen tanyázott amit ma sem engedett ki a kezei közül.
„9. lettem, ami nagyon kielégítő eredmény. Nehéz verseny volt, de sikerült, és a stratégiánk lehetővé tette, hogy a legjobb 10 között végezhessek. Ez azt jelenti, hogy két helyet javítottam a tavalyi eredményekhez képest. Köszönöm az egész Sherco Factory Rally csapatnak és mindenkinek, aki támogatott. Most eljött az ideje, hogy hazautazzak a családomhoz és pihenjek.”
 
Harith Noah-t, aki egy esésben megsérült, hazaszállították Indiába, és egy gerincmerevítő segítségével gyógyul otthonában. A Sherco Factory Rally versenyzőit a soron következő Rallye versenyeken ismét láthatjuk majd a pályákon.
 

Napi helyezés:

  • Lorenzo Santolino: P12, +7 perc 37s
 

Összesített helyezés:

  • Lorenzo Santolino: P9, +1ó 17 perc

Korábbi híreink

Teljesen kék dobogó a Enduro-világbajnokságon, 7. hely Rally-Raidben és új nemzeti Trial címek

Újabb fantasztikus hétvégét zártak a Sherco Factory Racing versenyzői a FIM Enduro-világbajnokságon: minden pilóta az EnduroGP Top 10-ben végzett, az E3-as kategóriában pedig teljesen kék dobogót ünnepelhettünk. Lorenzo Santolino 6. helyet szerzett a BP Ultimate Rally...

Új 2026 Sherco 125 SM MY26

A Sherco büszkén mutatja be a vadonatúj 125 SM 2026 modellt. Ez a motor arra született, hogy megismertesse a supermoto világának egyedülálló élményeit – legyen szó mindennapi közlekedésről vagy pályahasználatról, minden helyzetben megállja a helyét. Erőteljes...

A Sherco visszatért a csúcsra a Brit Enduro Bajnokságban – Antoine Magain duplázott az 5. és 6. fordulóban

Négy év kihagyás után a Sherco ismét a dobogó legfelső fokán a Brit Enduro Bajnokságban. A belga gyári versenyző, Antoine Magain lenyűgöző formában versenyzett a hétvégén a 300 SE 2T nyergében, és egymás után két győzelmet aratott a 2025-ös Brit Enduro Bajnokság 5. és...

Kettős győzelem a hétvégén a Sherco Racing Factory versenyzőitől

A Sherco Racing Factory versenyzői kettős győzelmet arattak a hétvégén:Teodor Kabakchiev (SE 300 Factory Xtrem) megnyerte az Hiu Selatan Hard Enduro Race versenyt Indonéziában egy szabvány gyári motorral, amelyet az indonéz importőr biztosított számára,míg Antoine...

Trèfle Lozérien AMV, Trial Világbajnokság és Olasz Enduro Bajnokság

Trèfle Lozérien AMV – Julien Roussaly a dobogón! Évente több mint 600 indulót vonz három napos versenyével a Trèfle Lozérien AMV. A Mende körüli (48) 200 km-es három kör öt időmérő különleges szakaszt foglal magába, amelyek a Gorges du Tarn, Gévaudan és Margeride...
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismeri, hogy jártál-e már ezen a weboldalon, és a ha igen, megjegyzi, hogy hogyan szereted használni a weboldalt.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.