Mario Roman 2/2 győzelem a spanyol Extreme Enduro Bajnokságban
Megrendezésre került az új spanyol Extreme Enduro bajnokság második összecsapása is La Rioja-ban. A versenyt extrém sivatagi jellegű és nagyon technikás terepen valósították meg. Úgy tűnik a spanyol végül rendkívül népszerű bajnoksággá válik, ugyanis 260 nevező gyűlt össze a második fordulóra, köztük több éllovas is és természetesen ott volt az Extreme Enduro versenyzőnk, Mario Roman is.
Mario jól kezdett köszönhetően annak, hogy első helyezést ért el a szombati prológuson, ez pedig azt jelentette, hogy az első sorból rajtolhatott a vasárnapi versenyen. A nagyszerű helyzet a ellenére bonyodalmakkal indult a verseny. Az első kanyarban ütközés történt és egy bukás miatt a versenyzői csorda közepére került. Ezután keményen küzdött, és versenytársaiz egyenként megelőzve vissazkapaszkodott, végül pedig a vezetést is átvette.
Ezután saját tempójában folytathatta. A körök alatt folyamatosan növelte a különbséget a mögötte haladókkal szemben, és megnyerte a második versenyt is. Kiondhatjuk, hogy a közelgő Hard Enduro világbajnokságra való felkészülése remekül halad.
„A verseny fantasztikus de nagyon nehéz volt. Az egész hétvége remekül sikerült, szerelőm, David szokás szerint nagyszerű munkát végzett a 300 SE beállításával. Jó felkészülés volt FIM világbajnokságra az új 2021-es motorral. Már induláskor nagyon jól éreztem magam a motoron, kitűnően végezte a dolgát és sikerült eltalálnunk a tökéletes beállításokat.
Jó érzés versenyezni az év ezen időszakában, jó lett volna, ha 6 versenyt tudtam volna teljesíteni. Hihetetlenül hálás vagyok a spanyol szövetségnek, hogy a jelenlegi körülmények között megszervezte ezt a bajnokságot, szeretném megköszönni a promótereknek, hogy tető alá hozzák ezeket a versenyeket. Jó edzés volt számunkra, nagyszerű formában érzem magam és készen állok a szezon hátralévő részére. „
Mario Roman