Mario Roman nyerte a Red Bull Override versenyt

Szerző: | 2020 dec. 07. | Hírek

Mario Roman az Egyesült Államokba utazott a szezon utolsó futamára, hogy rajthoz állhasson a RedBull Override versenyen a 300 SE Factory motojával, ezáltal szolgáltatva a FactoryOne Sherco USA már amúgy is kiváló csapatának további erősítést.

Mario úgy fejezte be a 2020-as szezonját ahogy elkezdte Alestrem-ben (Alès, Franciaország) megrendezett versenyen, vagyis győzelemmel.

Közel 6 órán keresztül harcolt márkatársával Cody Webb-el. A két Sherco versenyző uralta a versenyt, felváltva vezették a mezőnyt. Mario csak csak sötétedés után tudott némi előnyre szert tenni Codyval szemben és így egészen a győzelemig szárnyalni.

Fontos megjegyeznünk még, hogy az év utolsó versenyén a TOP5-ben 4 Sherco pilóta is ott volt. Kijelenthetjük, hogy ennek a kusza évnek a zárása igazán jól sikerült a FactoryOne Sherco USA csapatának!

 

Red Bull Override 2020 helyezések:

  • 1. hely: Mario Roman – SHERCO
  • 2. hely: Cody Webb – SHERCO
  • 4. hely: Quinn Wentzel – SHERCO
  • 5. hely: Nick Fahringer – SHERCO

Korábbi híreink

2021 DAKAR 11. szakasz – Al-Ula – Yanbu

SANTOLINO 6. összetettben és mindössze 19 másodpercre van az 5. helytől! A 11. volt a leghosszabb speciális szakasz a 2021-es Dakaron. Ezt a szakaszt egyszerre vártuk és féltünk is tőle. A verseny végének előestéjén mind a három versenyzőnk elégedett lehet, kiváló...

2021 Dakar 10. szakasz Neom – Al-Ula

A 3 SHERCO visszatér, LORENZO a 7. összetettben! Ez a 10. szakasz indította el a nagy ereszkedést Jeddah-ba. Versenyzőink jó formában vannak és maximálisan a megmérettetésre fókuszálnak. Lorenzo következetessége és nyugalma megtérülni látszik. A 7. helyen áll, egy...
2021 DAKAR 9. szakasz - Neom

2021 DAKAR 9. szakasz – Neom

Újabb kiváló nap SANTOLINO számára, 7. hely a kilencedik etapon! A 9. szakasz Neom pazar környezetében zajlott grandiózus kanyonokon és a Vörös-tenger partszakaszain. Ismét jó nap volt ez a Sherco Factory versenyzői számára: Lorenzo Santolino a 7., indiai versenyzőnk...
2021 Dakra 5. etap - Riyadh - Al Qaisumah

2021 Dakar 5. szakasz – Riyadh – Al Qaisumah

A promóterek jelezték, hogy ez a nap igazán nehéz lesz, összesen 456km speciális és 205km összekötő szakasszal. Lorenzo Santolino ismét bevetésre készen állt és vissaztért a normál kerékvágásba. Korábbi gyomorfájásaitól megszabadulva csodálatos napot töltött a mezőny...
MArio Roman nyerte a Red Bull Override Versenyt

Mario Roman nyerte a Red Bull Override versenyt

Mario Roman az Egyesült Államokba utazott a szezon utolsó futamára, hogy rajthoz állhasson a RedBull Override versenyen a 300 SE Factory motojával, ezáltal szolgáltatva a FactoryOne Sherco USA már amúgy is kiváló csapatának további erősítést. Mario úgy fejezte be a...