Marokkó Rally, az utolsó felkészülési verseny a Dakar előtt

Szerző: | 2023 okt. 26. | Hírek

A Sherco TVS Rally Factory versenyzői október 12. és 18. között versenyeztek a Rallye du Morocco-n.

Ez volt az utolsó felkészülési verseny a Dakar előtt. Az összes fő ralicsapat rajthoz állt, hogy élesben is leteszteljék a motorkerékpárjaikon végzett fejlesztéseket, és megismerjék a szakág legújabb fejlesztésiet. Az idei év legfontosabb változása az elektronikus útikönyv használata lesz, amely megszünteti a papíralapú füzet használatát. Ez jelentős önbizalomnövelőnek bizonyulhat a versenyzők számára.

Az útvonal Agadirt elhagyva Merzougába vezetett. Marokkó továbbra is kiváló helyszín a Rally Raid számára, földes pályákkal, homokkal, sziklákkal, dűnékkel, és a terepkoncentrációval, amellyel a versenyzők szembesülnek majd a Dakar alatt.

Lorenzo Santolino jól teljesített, rendszeresen a legjobb 7-ben végzett. A 4. szakasz során azonban egy 343 km hosszú Zagorától Merzougáig vezető távon, egy szikla nekiütközött a hátsó kerekének és elgörbült motorjának hátsó lánckereke. A lánc leszakadt és le kellett vennie a kereket a sivatag közepén. A lánckereket is el kellett távolítania majd két kő segítségével kiegyenesítette. Ezzel annyira meg tudta igazítani a lánckereket, hogy probléma nálkül folytatni tudta a versenyt. Több mint egy órát veszített ezzel a művelettel, de be tudta fejezni a szakaszt.

Ugyanezen a napon Rui Gonçalves a 8. helyen végzett a spciális szakaszon, de a neutrális zónában hibázott és 8 perces büntetést kapott, ami miatt végül a 11. helyen végzett.

A többi szakaszon versenyzőink által elért eredmények jót ígérnek a nagy éves összecsapásra, a 2024-es Dakarra.

A Dakar című szaúdi eposz ötödik kiadását 2024. január 5. és 19. között rendezik, az indulás az ezer éves Alula városból lesz, a verseny átszeli az országot az Üres negyed felé. A visszaút a Vörös-tenger partján fekvő Yanbuban ér majd véget.
„A kihívás pont akkora lesz, mint tavaly januárban ” – figyelmeztet David Castera rendező, aki azt ígéri, hogy a versenyzők találkoznak majd óriási dűnékkel, ahol navigációs nehézségek nehezítik majd a dolgukat.

A prológ január 5-én Alulában, a befutó január 19-én Yanbuban lesz.

Addig is a Sherco TVS Rally Factory versenyzői folytatják felkészülésüket és ismét egy utolsó tesztre kerül sor Marokkóban.

Lorenzo Santolino

” Ez volt a visszatérésünk a sivatagi versenyekre, a Dakar előtt a legfontosabb. A csapat által elvégzett és tesztelt fejlesztések után a vezethetőség és a motorérzet a kezdetektől fogva jó volt. Tökéletesen tudtunk versenyezni a többi Dakar csapattal ami ráébresztett minket arra, hogy jó úton haladunk és egyre közelebb kerülünk az élmezőnyhöz. Bár a végeredmény nem lett túl jó, a szakaszeredmények nagyon jók voltak számunkra. Ez a verseny sok jó információval szolgát és némi önbizalomra adhat okot.”

 

Rui Gonçalves

” Fontos volt, hogy itt legyünk, mert ez volt az idei utolsó rallynk, ahol versenyhelyzetben is kipróbálhattuk az új beállításokat. Sajnos, mivel az első szakaszon nem működött minden navigációs műszer, ezért sok időt elvesztettünk. Mindannyian megpróbáltuk pótolni a következő szakaszokban elvesztett időt, de végül nem jutottunk el oda, ahová szerettünk volna. Eredményeink nem lettek túl jók, de sok pozitív dolgot meg mgunkkal vihetünk erről a versenyről. Jól éreztem magam a motoron és a csapattal együtt úgy gondolom, hogy tettünk egy lépést a helyes irányba. Nyugodtan folytathatjuk a felkészülést a Dakar 2024-re.”

 

A Marokkó-rali végeredménye:

  • P11 – Lorenzo Santolino
  • P14 – Rui Gonçalves
  • P15 – Harith Noah

Korábbi híreink

Változás a SHERCO vezetőségében

Thomas Teissier, a Sherco Motorcycles-nek 8 éve a vezérigazgatója és jelentős szerepet játszott a cég fejlődésében. E sikeres évek után úgy döntött, hogy új kalandba kezd a franci gyár berkein belül és a későbbiekben az ingatlanokra, valamint befektetésekre...

Taroltak a SHERCO gyári csapat versenyzői

Ez egy újabb nagyszerű hétvégét futottak a Sherco Factory Racing Team versenyzői szerte a nagyvilágban. Antoine Magain megnyerte 5. belga enduro bajnoki címét, Hamish MacDonald a dobogón végzett a Gotland Grand Nationalon Svédországban, Arnau Farre megnyeri a La...

3 Enduro Bajnoki cím és egy második hely a Hixpanián a Sherco Racing Factory pilótáitól!

Hétvégét a spanyol és a német enduro bajnokság döntője, a belga bajnokság döntője és a FIM Hard Enduro bajnokság 5. fordulója vagyis a Hixpania került megrendezésre. Zach Pichon megszerezte a bajnoki címet a spanyol enduro bajnokságban E2 kategóriában, Jérémy Sydow és...
3 dobogós hely az EnduroGP-n és 5. hely az X-Trialban

3 dobogós hely az EnduroGP-n és 5. hely az X-Trialban

A 2023-as FIM EnduroGP világbajnokság döntőjét a múlt hétvégén Santiago do Cacemben rendezték meg. A Sherco Factory Racing Factory versenyzői 3 kategóriában is a dobogón végeztek. Szombaton újraindult a FIM X-Trial világbajnokság is Andorra la Vellában, ahol Benoit...

Benoit Bincaz francia triálbajnok, Zach Pichon második az Enduro VB-n!

Benoit Bincaz megnyerte a francia triálbajnoki címet a Toulon mellett rendezett utolsó fordulóban. Zach Pichon kétszer is felállt a dobogó második fokára az E1-es kategóriában a Portugál Enduro Nagydíjon, Jérémy Sydow pedig a Junior osztályban mutatkozott be. Francia...