Verseny jelentés: Magain és Sydow győzelme, Macdonald remek visszatérése!
Olasz bajnokság:
A versenyzőknek három 60 kilométeres kört kellett megtenniük, amely négy szakaszból állt. Az első egy Cross teszt a tengerparton puha homokban, a második Cross teszt füvön, majd egy extrém és egy hat kilométeres Enduro teszt a város körüli dombokon.
Hamish Macdonald , aki egy holtszezon után tért vissza a versenyre (térdsérülése miatt), a nap harmadik leggyorsabb idejét érte el, 44 másodperccel lemaradva az éllovastól.
„Nagyon örülök a visszatérésemnek, miután 8 hónapot versenyzés nélkül töltöttem, és csak 45 napja ültem vissza a motoron a térdműtétem után. Nagyon jó érzéseim voltak.Az első napon egész nap versenyben voltam Brad Freemannel és Andrea Veronával. Második nap egy viszont kicsit fáradtabb voltam, mint korábban, de elégedett vagyok a sebességemmel. Szükségem van erre a hónapra, hogy fizikálisan rendbe jöjjek és San Remoba, az 1. EWC versenyre érkezhessek, ahol a tavalyi évben nagyon jó verseny volt számomra!”
Morgan Lesiardo egész héten beteg volt, és nem volt túl jó fizikai formában, de harcolt és szombaton kategóriájában a 3. helyen végzett.
„Nehéz hétvége volt számomra. Betegségem nem segítette a teljesítményemet, 39 fokos lázzal nehéz volt résztvenni a teszten. A vasárnapi nap kicsit jobb volt, és legalább sikerült egy pontot spórolnunk az osztálynak a bajnoki helyezésen. Mérges vagyok a betegség miatt, mert a csapattal töltött jó tél után egy erős szezonkezdést vártam. Két hét múlva rendezendő 2. fordulót már nagyon várom!”
Az olasz bajnokság következő versenyére Gradóban kerül sor március 18-án és 19-én.
Holland bajnokság:
Antoine Magain a holland enduro bajnokság nyitófordulójában versenyzett. A 210 km-es pálya nagyon homokos volt és 3 speciális szakaszt tartalmazott.
Megnyerte az E2/E3 kategóriát és a scratchet.
Német bajnokság:
A német enduro bajnokság első fordulójára Tucheimben került sor.
Az első különleges szakasztól kezdve izgalmas párharcnak lehettünk szemtanúi a Sherco versenyzői, Jeremy Sydow és Luca Fischeder között, akik felváltva a kategóriájuk legjobb időket futották.
Jeremy Sydow: „Jól éreztem magam mind a 3 teszten, és kényelmesen vezettem az utolsó tesztig, ahol balesetet szenvedtem, és sok másodpercet vesztettem. Az utolsó teszten remek idővel tudtam megfordulni és megnyertem az osztályomat, így összesítetteben is győzedelmeskedtem.”
- Jeremy Sydow: P1 E1 osztály és összesítés
- Luca Fischeder: P2 Overall és P1 E3 osztály